Chanyeol szerette
ezeket a pillanatokat. Szerette mikor Baekhyun elveszett az erős karjai között,
kis fejét a mellkasának döntötte és a karjaival szorosan húzta magához a kisebb
derekát. Kettesben ültek az erkély ajtóban és figyelték, ahogyan az eső megállíthatatlanul
zuhogott az égből, hangosan koppanva a korláton.
- Baekhyun?
Az említett érezte a
vibrációt a hátán, ami azt jelentette, hogy Chanyeol beszél.
- Hm?
- Semmi, csak nagyon
szeretlek - mondta és megcsókolta a fejét.
Baekhyun túl lusta,
hogy viselje a készüléket a fülére. Az ok egyszerű; azt akarja, hogy Chanyeol
úgy fogadja el, ahogy van, elfogadja, hogy nem hall rendesen.
Így becsukta a szemét
és élvezte a meleg ajkakat a bőrén. Tudta, hogy sokaknak teher; másokat úgy
értett meg, hogy a szájukról olvasott, ami kellemetlen lehetett egyes
embereknek, hogy nem a szemükbe nézett.
- Oh! Kéne valamit
készíteni vacsorára! - kiáltott fel hirtelen.
Hónapok óta együtt
élnek Chanyeollal, és ez azt jelenti, hogy Baekhyun az, aki a főzésért felel.
Ha ő nem lenne, még mindig minden nap ráment enne. Az első találkozásuk is egy
tál rámennel kezdődött...
Baekhyun egy pénztáros
volt Chanyeolék boltjában. Chanyeol kisvállalkozásokkal kezdte még 23 évesen,
így meg tudta tanulni, hogyan kell kezelni egy "céget", amit persze
az apja elvárt tőle.
Baekhyun elment az
egyetlen személyzeti szoba előtt és susogó hangokat hallott; mindig viselte a
készüléket, ha munkában volt. A hang megállt, de megint elkezdődött, amikor
tovább akart sétálni. Benyitott az ajtón ahol először teljes sötétség fogadta.
Aztán észrevette Chanyeolt ahogy állt a szoba sarkában egy tál rámennel.
Nyilvánvaló volt, hogy evett, látszott is a szája szegletében. Csak álltak ott
és néztek egymásra.
- C-chanyeol? - csak
egy kis vékonyka hang jött ki a torkán.
- Mi van? - kérdezte
hűvösen nem törődve azzal, hogy elharapja a szájából kilógó tésztát.
- Te vettél egyet a
készletből?! - a kisebb rámutatott a tálra.
- Ja, de én minden nap
kifizetem a kasszánál mielőtt hazamegyek.
- M-minden nap? De ez
nem egészséges! - kikapta a kezéből a tányért és kidobta a legközelebbi kukába,
amelyért hallott egy kiáltást a főnőkétől.
- Yah! Még a felével se
végeztem, de te kidobtad! - letörölte a maradékot a szájáról ahogy felállt.
- Egyáltalán nem
egészséges, hogy minden nap, ezt eszed! Én majd adok neked rendes ebédet
holnaptól kezdve!
Azóta Baekhyun mindig
hozott egy doboz ételt, amit Chanyeol folyton elutasított. Persze ezután sem
hagyta annyiban, addig vitte neki, míg szép lassan el nem fogadta. Minden nap
egyre közelebb kerültek egymáshoz, Baekhyun mindig figyelte, hogy Chanyeol
biztosan megeszi-e az ebédet, és ha igen akkor az rengeteget jelentett neki.
Így ment, míg észre nem vették, hogy vonzódni kezdtek egymáshoz, és Chanyeol be
nem vallotta neki az érzéseit.
Az egyéves évfordulójuk
után össze akartak költözni. Baekyhun szülei nem engedték, mert szerintük
Chanyeol nem is szerette őt. Mindketten bizonygatták, hogy ez nem igaz, így
Baekhyun szülei adtak nekik egy esélyt.
Chanyeol sóhajtott, majd visszahajolt a hűtőbe. Megvárta míg Baekhyun észreveszi őt, de látta, hogy most túl elfoglalt ahhoz, hogy rá figyeljen. Rosszul érezte magát, ezért úgy döntött, hogy meglepi az utóbbit. Ellökte magát a hideg felülettől és lábujjhegyen elindult felé. Ez egészen addig tartott míg Baekhyun megszólalt.
- Ne merj megijeszteni,
Park Chanyeol.
Elkezdett duzzogni -
Honnan tudtad?
- Süket vagyok...lehet
nem hallom, de észre veszem más jelenlétét - majd ignorálta a karokat, amik
átölelték a derekát.
Miután elkészült a vacsora Baekhyun édesen ette a sült húst, Chanyeol hozzá sem nyúlt az ételhez, addig nézte a kisebbet, míg le nem tette az evőeszközt és kérdőn nézett rá.
- Nem eszel? Mindjárt
kihűl.
- Azt akarom, hogy
etess meg - felelte vigyorogva.
Baekhyun látta a
csipetnyi játékosságot a szemében; megrázta a fejét és evett tovább. Annak
ellenére, hogy Chanyeol viccesen közölte még komolyan gondolta. Továbbra is
csak ült ott nyugodtan és megvárta, míg befejezi az evést.
Miután végzett
felnézett rá és látta, hogy a barátja tányérja még mindig érintetlen. Az
idősebb összevonta a szemöldökét és rádöbbent, hogy amit az előbb mondott
tényleg komolyan gondolta. Nagyot lélegzett, majd letette a piszkos tányért a
mosogatóba mielőtt elkezdte volna etetni Chanyeolt.
Leült mellé, felvette a
gombóc húst a kanálra és mondta neki, hogy nyissa ki a száját. A másik csak
kivette a kezéből a kanalat, letette a tányérra, és az ölébe húzta a kisebbet.
Baekhyun nyikkant egyet és megfogta Chanyeol vállát támogatásként.
- Mit csinálsz?! -
sziszegte és kissé megütötte a mellkasát.
Chanyeol megfogta a
kanalat és elindította a másik szája felé.
- Én már ettem az
előbb, miért- és a kanál már a szájában landolt.
Aztán visszadobta az
evőeszközt és a tarkójánál fogva magához húzta. Minden olyan gyorsan történt; a
csók nyitott szájjal történt és Chanyeol arra ment, hogy átvegye az ételt a
másik szájából, Baekhyun pedig csak kapaszkodott a másik pólójába. A csók véget
ért és már csak a nyál volt, ami össze kötötte a szájukat. Mind a ketten
nehezen lélegeztek míg a kisebb megint fogta a húst és maga kapta be.
- Csak, hogy tudd ez
hosszú lesz...
- Ne sajnáld az időt. -
kuncogott és megfogta a csípőjét.
Az igazat megvallva több mint 30 percig etette Chanyeolt. A szája már duzzadt, vastag és fájó volt, de persze itt-ott lopott még egy-két puszit is.
Leült a kanapéra és
bekapcsolta a tévét, addig kapcsolgatott, míg nem talált egy akció filmet.
Baekhyun oda ment hozzá és leült az ölébe.
- Már megint - a kisebb
nyögött, de ettől függetlenül kényelembe helyezte magát. A másik nyakához
hajtotta a fejét és mélyen belélegezte az illatát. Chanyeol izgatottan nézte a
James Bond filmet, miközben átölelte a testét.
- Miért nem nézed Baek?
- Utálom az akció
filmeket, túl gyorsan beszélnek ahhoz, hogy én is megértsem. - A magasabbik
mellkasára köröket rajzolgatott és figyelmen kívül hagyta a tekintetét.
- Oké, akkor játszunk
Othello-t! Azt szereted, igaz? - megsimogatta a vállát, jelezve, hogy feláll és
hozza a játékot.
Baekhyun szeme
csillogott az izgalomtól és tapsolt mint egy gyerek - Játszunk! - Vigyorgott
fültől fülig.
Chanyeol elhelyezte a
fekete-fehér táblát a kanapén, az idősebb törökülésben várt. Tudta, hogy mennyire
szereti ezt a játékot. Régebben sokszor látta interneten ilyennel játszani és
gondolta megveszi neki. Sajnos nem sűrűn tudták használni mivel túl elfoglaltak
voltak mind a ketten.
Chanyeol nehezen tudta vissza tartani a nevetést, miközben nézte barátja komoly arcát játék közben. Letette az utolsót a másik 5 fekete mellé.
-Én nyertem! - a
fiatalabb nevetett, miközben nézte ahogy a másik lebiggyeszti az ajkát.
Ez teljes veszteség
volt; 40:16
- Még egyszer! -
Baekhyun nekiszegezte a mutató ujját a másik arca elé.
Chanyeol elfogadta a
kihívást, és újra játszottak. Tudta, hogy Baek szereti játszani ezt, de ez nem
jelenti azt, hogy tud is.
Az állás még rosszabb
lett; 50:7
A fiatalabb megtett
minden tőle telhetőt, hogy nem nevetett, mert attól félt Baekhyun mérges lesz.
- Huh, miért nem tudok
nyerni csak egyszer?!- rácsapott a térdére.
Többször is játszottak
már ilyet és mindig Chanyeol nyert. Ma különösképp nem akarta, hogy szomorú
legyen a barátja, ezért még egy körre hívta.
- Játszunk egy utolsót!
- Oké!
Baekhyun sikoltozott
örömében mikor meglátta, hogy több a fehér mint a fekete. A másik viszont
magában vigyorgott és átölelte a barátját.
- Nyertem! Én nyertem!
Chanyeol szigorú főnök
volt, de most már egy gondoskodó ember. A szemében öröm és csodálat villant.
Baekhyun már összegömbölyödve aludt Chanyeol mellkasán néhány kör után. Kikapcsolta a tévét és bevitte az ágyba a párját. Mellé feküdt és betakarta magukat.
Baek az arcán csókokat érzett, összeráncolta a szemöldökét és már kinyitotta a szemét mikor a barátja megcsókolta a száját.
- Kelj fel és ragyogj
Baek!
De ő újra behunyta a
szemét és hátat fordított neki, megtett minden tőle telhetőt, hogy vissza
tartsa a mosolyát, míg a magasabb morcosan felfújta az arcát.
- Mi a baj Baek? Itt az
ideje felkelni...
Még mindig nem moccant
meg, aztán Chanyeol közelebb hajolt, hogy megcsókolja a haját, de változás nem
történt. Átmászott a másik oldalára míg szembe nem került vele, meg akarta
csókolni a száját, de két ujj állt az útjába. Baekhyun egy 'x'-et mutatott neki
a szája előtt. Először zavaros volt, de elmosolyodott, mikor látta a kisebbet
nevetni. A feje fölé nyomta a két kezét, hogy elérje a száját. Baekhyun nem
tudott ellenállni és hagyta, hogy a formás ajkak ostromolják a sajátját. Kis
idő után elhúzódtak egymástól és Chanyeol felállt.
- Első a kaja, én itt
megvárlak.
Az idősebb zavartan
nézett rá. Nem ilyen szokott lenni, mindig átöleli őt hátulról mikor főz
mintha, az élete múlna rajta, avagy a pultnak dőlve nézi őt. Vállat vont és
lement reggelit csinálni.
Amikor az ajtó
becsapódott, Chanyeol sóhajtott és visszadőlt az ágyra. Tegnap este volt egy
nagyon rossz álma. Tényleg nagyon rossz.
Chanyeol futott, rohant
minden erejével. Nem tudta, miért futott és hová, már csak a fényt látta, ami
zöld volt, mikor elérte a kereszteződés végét. Hallott valamit. Egy hangot ami
a nevén szólította.
- Chanyeol!!!
Baekhyun.
A hívott férfi
megfordult és látta, hogy a szerelme vérben úszott, miután egy hangos
csattanást hallott. Volt egy hatalmas épület, azon egy digitális óra.
December 26. 11:42:25
Már egy jó pár éve nem
álmodott, amire ennyire emlékezett volna. Remélte, hogy az álom nem fog valóra
válni, de régen mindig valami rossz történt egy-egy ilyen álom után. Mit
tegyen? Mit mondjon Baekhyunnak? Valószínűleg csak megvonja majd a vállát és
nem törődik vele.
Néhány perccel később
Baekhyun hangja hozta vissza a valóságba.
- Mindjárt megyek -
kiáltotta vissza. Lement a lépcsőn és látta, hogy már tele van az asztal.
Mintha egy luxus éttermi reggeli lett volna feltalálva; kényelmes csendben
elkezdtek enni.
Egész nap dédelgették
egymást, csókokat loptak itt-ott, persze nem feledve a drámákat nézni.
- Úristen! Úgy
megverném azt a ringyót! - Baekhyun kiáltott fel, és a feje Chanyeol
mellkasának dőlt.
Felvette a készüléket,
így hallani tudta a kedvenc filmjét.
Chanyeol nem tudott a
filmre koncentrálni, ehelyett ő csak bámulta a férfit előtte. Holnap...mit
mondjak...?
Baekhyun kicsúszott a
karjai közül és elindult a konyhába vacsorát készíteni. Mielőtt elkezdte volna
levette a készüléket és letette az asztalra. Utálta viselni. Amikor használta
úgy érezte mintha nem lenne ember, mintha egy gépezet lenne.
Chanyeol nézte a
szeretője arcát. Valahányszor ezt tette, mindig rá kellett jönnie mennyire
kicsi és törékeny; mindig félt, hogy összetörik az érintése alatt. Átölelte
hátulról és az ajkait a fejének nyomta. Baekhyun meg akart fordulni, hogy
letudja olvasni a szájáról mit akar majd mondani, de a másik szorosan tartotta
és nem engedte megfordulni.
- Maradj, és ne mozogj
- Chanyeol motyogta a hajába. Nem engedheti, hogy lássa őt ilyen állapotban.
Nem ekkor. Nem Baekhyun.
Nem tudta mit mondott,
csak találgatni tudott, Chanyeol erősebben ölelte magához. Ő pedig továbbra is
vágta a zöldségeket.
- Mit tegyek veled
Baekhyun? - morogta.
Baekhyun tanácstalan
volt, érezte, hogy valami nincs rendben.
A vacsora csendesen
telt.
Nedves csókokat érzett az állkapcsán Chanyeol. Nem...kérlek, ne tedd ezt nehezebbé.
Ki nyitotta a szemét és
egyből meglátta a szeretettel teli mosolyt. És képes volt vissza mosolyogni.
- Késő van, már lassan
9-óra. A reggeli készen áll - az idősebb kuncogott miközben megsimogatta a
másik bal arcát.
- O-Oh? Tényleg? - a
magasabb felkelt az ágyból és követte Baekhyunt.
Lementek a konyhába és
látta az előkészített szendvicseket az asztalon.
Az idő telt és nem vette észre, hogy Baekhyun már végzett. Általában ez nem így van, de most lassabban evett a kelleténél. Igazából étvágya sem volt.
- Baek... - mondta és
megérintette a vállát mikor mosta a tányérokat.
- Igen? - megfordult,
hogy lássa mit is fog beszélni.
- Beszélhetünk? Miután
befejezted a mosogatást? - Chanyeol el sem tudta hinni, hogy kimondta ezeket a
szavakat.
- Uh...persze -
megrándult a csinos arca.
Chanyeol gyorsan
megette a maradék szendvicset, betette a tálat a mosogatóba nem törődve azzal,
hogy elmossa. Egyenesen ment a nappaliba ahol már várta a kisebb.
Megcsinálom...mert nem
akarlak elveszíteni örökre...
- Baekhyun - a hangja
határozott ahogy a szemébe nézett. De valójában ez egy kicsit ingatag, az
idősebb szemei üresek voltak és nehezen próbálta vissza tartani az érzéseit.
- Azt hiszem
szakítanunk kell. Legyen vége ennek a kapcsolatnak - végül kimondta.
Chanyeol meg akart
halni abban a pillanatban, a teste remegett, a tenyerébe már vérzésig vájta a
körmeit. Meg akarta mondani, hogy ez nem igaz és, hogy minden együtt töltött
percük több volt mint amit valaha is álmodott magának.
- M-Mi? Sajnálom
Channie, azt hiszem azt olvastam az ajkaidról, hogy valami baj van. Én
felveszem a készüléket - Baekhyun fanyarul nevetett és fel akart kelni mielőtt
Chanyeol vissza nem húzta.
- Nem olvastad rosszul,
igazad van. Szakítani akarok veled.
Könnyek áztatták a
szemét és megkérdezte: Miért?
- Mert unatkozom veled.
Minden egyes pillanatot
élvezek veled.
- Annyira unalmas minden,
hogy az már bosszant.
Annyira gyönyörű vagy,
és nem tudok mit tenni, de minden másodpercben csak csókolnálak.
- Szégyellem magam,
hogy süket a barátom.
Büszke vagyok arra,
hogy egy ilyen erős barátom van, mint te.
- Nem szeretlek többé...
Örökké szeretni
foglak...
Megcsinálta, végül csak
megcsinálta! Baekhyun nem hal meg, és Chanyeol nem veszíti el őt. A szavai
kegyetlenek voltak, és mindig is hibáztatni fogja majd magát érte. Nem akarta
őt bántani, de abban biztos volt, hogy minél jobban fájt, annál kevesebb az esélye,
hogy Baekhyun utána fog futni, és meghalni. Inkább gyűlölje őt. Az értékes
pillanatokat soha sem fogja elfelejteni, azok mindig ott lesznek vele.
Baekhyun tátott szájjal nézett rá, a sokk nyilvánvaló volt az arcán. Chanyeol hátat fordított neki.
- Sajnálom... -
suttogta a levegőbe.
Aztán kisétált és
becsukta maga mögött az ajtót egy puffanással.
- Megbocsájtok - mert
minden okkal történik.
Baekhyun nem hallotta
amit Chanyeol mondott korábban; ő nem viselte a készüléket, akkor mégis honnan
tudta? Szeretnéd tudni?
Ez egyszerű. A szíve
súgta neki.
Chanyeol futott, ő nem tudta hová csak futott, figyelmen kívül hagyva az összes gyalogost. Még mindig 11:43 és ez arra ösztönözte, hogy gyorsabban fusson. Azt akarta...csak azt akarta, hogy túljusson azon a kereszteződésen. De amikor meghallotta azt az ismerős hangot, nem hitt a fülének.
- Chanyeol! - Baekhyun
kiabált mögüle és futott, hogy el tudja kapni.
Nem! Nem egy kellet volna töténnie!
Baekhyun utána rohant, nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy Chanyeol szakított vele, amikre emlékezett az mind arról szólt, hogy mosolyog rá és nevetett, vele együtt. Nem volt nyoma unalmas érzéseknek. Ez az ok semmi, nem lehet csak így vége...ennyire könnyen.
A dudálás szakította félbe a gondolatait; a döbbenet megbénította a testét.
*
- Sajnálom az autó túl
erős volt, és ő nem élte túl... - mondta az orvos és lehunyta a szemét.
Az orvos sóhajtott,
látszott a szemén a sajnálat. Baekhyun csak zokogott, látta az ő szerelmét
ahogy le van takarva egy fehér szövettel; ráborult az ágyra és sírt a
mellkasába, sikoltozott neki, hogy ébredjen fel.
- Ébredj fel te idióta!
Ne játszd, hogy alszol! Engem nem lehet átverni!
De a nővérek elvitték.
Elment.
Chanyeol elment.
Örökre.
Chanyeol vissza lökte
az útról Baekhyunt és az eredmény ez lett. Baek azonnal hívta a mentőket annak
ellenére, hogy nem viselte a készüléket; csak annyit mondott, hogy hol van és,
hogy segítségre van szüksége.
Azon a napon volt az
évfordulójuk és Baekhyun megakarta lepni Chanyeolt egy pár nyaklánccal mikor
félrehívta beszélni, de érezte, hogy valami nincs rendben.
Miért ezen a napon? Nem
kellene, hogy boldogok legyenek? Azok az édes ígérgetések...
Fáradt volt haza menni,
szinte észre se vette, és sírva elaludt egy padon.
Baekhyun állt a
sötétben, egyáltalán nem látott semmit. Majd hirtelen a semmiből rengeteg fény
jelent meg és felé repült. Meghátrált félelmében, úgy érezte, hogy nem
normális: hallotta a fény hangját.
- Ki vagy te? -
kérdezte enyhe remegéssel a hangjában.
- Nem lényeg ki vagyok.
De tudok érted tenni valamit Baekhyun.
- Mi vagy te? És honnan
tudod a nevem? - feltette megint a kérdést.
- Elérhetem, hogy
vissza menj a múltba, és megváltoztass mindent. Egy feltétellel: az életed az,
amivel fizetned kell később. De semmire nem fogsz emlékezni, ami már megtörtént
a halála után.
- Akkor mégis, min
tudnék így változtatni?
- Mindenki a saját
hibájából tanul - mikor nem hallott mást csak a saját levegő vételét, úgy
gondolta ennyivel le is zárta a dolgot.
Baekhyun habozott,
annyi minden kavargott a fejében. Ami ennél is fontosabb, miért tenné ezt érte?
De eszébe jutott Chanyeol, nem tudna nélküle élni tovább, így beleegyezett.
- Elfogadom - suttogta.
- Rendben.
Baekhyun felébredt az
ismerős karok közt; az eső ömlött az égből hangosan csattanva a fémkorláton.
Ültek az erkély ajtóban, felemelte a fejét amint meghallotta a kis vibrációt,
ami a nagyobb mellkasából jött.
- Semmi, csak nagyon
szerelek - Chanyeol mondta, majd megcsókolta.
De Ja Vu.